Szóval mégiscsak meg kell írnom ezt a szorit, már ha egyáltalán lehet annak nevezni. Utólag ez egy elég kockázatos, de kalandos utazás volt…
Az úgy volt, hogy 2023. agusztus elejére ki akartam érni Brüsszelbe, mert dolgom volt ott. Elseje keddre esett, én meg hét végén akartam menni. Repülővel utálok menni, a motort úgyis ki akartam vinni, szóval néhány nap alatt el is dőlt, hogy hiába nem volt szervizelve évek óta, hiába kellett a guminyomásra figyelni és hiába volt benne 122 ezer kilométer, azért csak motorral megyek. Egy Honda CB600 FA, PC41 a kódja, sokan csak a 2007-es Hornetként ismerik. Állítólag sörmetál, szerintem inkább aranysárga. Majdnem gyári a főbb darabjait tekintve, kivéve a futóművet – lásd később.
Az időjárás előrejelzés elég kellemetlen volt; eső Ausztriában, aztán még több eső az út hátralevő részén. Az esőruhában megbíztam, a motort sajnáltam. Az előrejelzés szerencsére borúlátóbb volt a valóságnál, csak néha esett nagyon .
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az ember egy 2007 augusztusában forgalomba helyezett, 122 ezer kilométert futott motorral ki tud gurulni Budapestről Brüsszelbe szombaton reggel nyolc és vasárnap hajnali egy között egy menetben. A legmeglepőbb a fogyasztás volt; kb. 5 liter/100 km. A sebességet igyekeztem 120-140 között tartani, főleg a rezgések, de méginkább a három doboz (kettő Kappa K33N Monokey Side és egy Moto Detail 50 literes topcase) miatt.
Két dolgot mindenképpen ki kell emelnem.
Az egyik a Tommot zselés nyereg. Annyira nem vettem észre hogy nem zsizseg a hátsóm alatt a nyereg a rezgések miatt, hogy csak most jutott eszembe. Ilyen az igazán jól működő alkatrész: észrevétlen.
A másik a Wilbers futómű az Xbike jóvoltából. Elöl progresszív rugók vannak 7,5-es viszkozitású olajtöltéssel. A hátsó rugóstag egy Wilbers Type 640 Road hidraulikus előfeszítéssel, állítható csillapítással. Közepesre volt állítva a keménység és a csillapítás is. Igaz, csak tempónál jött ki, de szenzációsan fogta az utat. Nem túl agresszív (tehát nem fáraszt), nem túl lötyögős himbi-limbi (tehát nem jön zavarba), pont jó.
A vége felé volt a legjobb része az aktusnak… van annak egy sajátos bája, amikor az ember közel 14 óra motorozás után 170-el fordul rá az utolsó német autópálya szakaszra, és a kötelességtudóan a belső sávba húzódó autóst egyre kisebb fénypontként látja a visszapillantóban…
Ja, és plusz egy: a dobozok 200-nál sem jöttek le. Nem tudom mennyire gyengült el a műanyag (ha egyáltalán), előbb-utóbb kiderül.
Szegény motorka, jobb gazdát érdemelne. Ilyen megbízható járművem sosem volt – és gyanítom, hogy nem is lesz…